A holokauszttúlélők nyelviségének vizsgálatát tekintve az egyik legfontosabb alkotónak Primo Levit tekintem, aki maga is túlélő. A táborokban szerzett tapasztalatai és tudása alapján megírt könyve, az Akik odavesztek és akik megmenekültek (The Drowned and the Saved/I sommersi e i salvati, 1986)) egy teljes fejezete, a „Szót érteni” („Communicating”) foglalkozik a túlélők nyelvi eszközeivel, lehetőségeivel és nehézségeivel.
A Levi ezen könyvét igazi diverzitás jellemzi. A fejezetek a holokauszt egy-egy igazán mély és elgondolkodtató kérdésein vezetik végig az olvasóit. Ilyen témakörök az emlékezetet, a sztereotípiákat, a kommunikációt, a náci erőszakot, az értelmiség szerepét, a túlélők szégyenét illetve az áldozat és az elkövető megkülönböztetésének „szürke zónáját” felölelő dilemmák (Robert S. C. Gordon ed. The Cambridge Companion to Primo Levi).
A nyelviséggel foglalkozó fejezet számomra legizgalmasabb pontjai a kifejezhetetlenség érzékelését és a nyelvtudásból származó előnyöket taglalják. Ezek kapcsolódnak leginkább a Digital Lens kutatási kérdéseihez is.
Kifejezhetetlenség a nyelvi eszközök ellenére
A könyv bevezetésében Levi bemutat egy jellemző túlélői attitűdöt. Mivel maguk a németek is meg voltak győződve arról, hogy mindent képesek lesznek eltussolni a haláltáborok kapcsán, így a végsőkig azzal traktálták a fogvatartottakat, hogy ha ki is kerülnek, senki nem fogja elhinni nekik, hogy mindez megtörténhetett. Az ettől való félelem a túlélők álmaiban tért vissza azon kép által, hogy szeretteiknek elmesélve a tábori eseményeket, azok sarkon fordulnak, és ott hagyják őket hitetlenségük jeléül.
Ez szimbolizálja leginkább a nyelviség egy mélyebb rétegét, aminek vizsgálatával mi is foglalkozunk. Ugyan szavakkal leírható volt, hogy milyen atrocitások érték a táborokban fogvatartottakat, azonban annyira abszurdnak tűnt, hogy emberek ilyen pusztításra képesek, hogy a túlélők nem érezték elég hatékonynak az egyetlen eszközt, amivel ezt kifejezhették volna:
a nyelvet.
Ezt a félelmet saját tapasztalataik mellett a náci fogvatartók tudatos manipulációja idézte elő. A következő jegyzőkönyv-részletek ezt jól bemutatják:
„Éjszaka volt már, amikor megérkeztünk Birkenauba. Egy nagy reflektor előtt kellett elvonulnunk, és itt mindenkitől, aki kedves volt nekem, elválasztottak. Így csupa fiatal nőkből állt csoportunk, és a krematórium mellé vittek. Az ég vörös volt a nagy tüzektől, és éreztük az emberi hús szagát. Azt hittük, néhány óra múlva mi is erre a sorsra kerülünk: eldobtuk a csomagjainkat, köveket kaptunk a kezünkbe, és kiabálni kezdtünk, hogy élni akarunk! Tisztek jöttek hozzánk, és próbáltak minket megnyugtatni. Három órán keresztül ment ez így, míg végül egy SS tiszt felállt és hangosan azt kiáltotta: „Mi civilizált nép vagyunk. Csak nem hisztek olyan mesében, hogy 1944-ben a németek embereket fognak égetni?” Egy lány felkiáltott, hogy ő maga látta, amint egy embert bedobtak a kemencébe. Erre a tiszt őt és egy másik nőt magával vitte, és megmutatta az egész lágert, hogy lássa, hogy élő emberek vannak ott. Csak a krematóriumot nem mutatta meg nekik.” (1931-es jegyzőkönyv)
„Eleinte nem akartuk elhinni, hogy gázkamra létezik. Láttuk a lángot és az állandóan érezhető szag is csalhatatlan volt, de azt hittük, hogy csak a természetes halált haltakat égetik el.” (1330-es jegyzőkönyv)
A nyelv, mint a túlélés eszköze
A nyelv tehát egyik oldalról a hiányt fejezi ki, melynek során az eszközök birtokában sem kifejezhetőek az átélt élmények. A holokauszt alatt azonban a deportáltak számára egy új tulajdonsággot kapott a nyelv. A kifejezés helyett a megértés eszközeként a túlélésben segítette a zsidóságot. A táborokban az SS-ek által használt német nyelv ismerete növelhette az elhurcoltak túlélési esélyeit. Például, ha értették a tábori fogvatartók nyelvét, tudhatták, mikor érdemes megszólalni és mikor csendben maradni, vagy hogy hova kell menni, hogy kevésbé kerüljenek veszélyeztetett helyzetbe. Ezt az alábbi jegyzőkönyv-részlet is jól illusztrálja:
„Szeptember 16-án választás volt, és ennek során transzporttal Görlitzbe vittek. Görlitzben a Wumag gyárban dolgoztunk. Én az irodán voltam, és itt igen komoly munkát végeztem. 300 nő közül én beszéltem és írtam egyedül német perfekt, és ezért kerültem az irodára. Itt aránylag rendes, jó dolgom volt.” (2476-es jegyzőkönyv)
A nyelvtudás lehetőséget biztosított arra, hogy a gyári, komoly fizikai erőt igénylő munka helyett (amit eleve legyengült szervezettel végeztek a rossz higiéniai és étkezési viszonyok miatt) az elbeszélő irodai munkát végezhessen, ami egész egyszerűen nagyobb esélyt jelentett a túlélésre.
Persze Levi munkáját (mint ahogy bárki másét is) érdemes kritikus szemmel olvasni, hiszen férfi szemszöget képviselő írás lévén, nem nyújthat teljes képet a nyelv táborokon belüli szerepeiről. A téma teljesebb feltérképezéséhez női írásokat, elbeszéléseket is figyelembe kell vennünk, mivel teljesen más táborrészekben voltak a náci táborokban, emellett az őket ért atrocitásokban is eltéréseket figyelhetünk meg.
A koncentrációs táborokban ugyanis a zsidók elleni támadásokat tekintve nagyon gyakoriak voltak a fogvatartottakon elvégzett különböző orvosi kísérletek. Ezeket tekintve a terhességgel, szüléssel összefüggő kísérleteket érintő tapasztalatokról, főként a női hangokból értesülhetünk az alanyi oldalról (természetesen a beavatkozást elvégzők között férfi megszólalók is előfordulhatnak).
A téma érzékenységét tükrözi, hogy a túlélővallomások között kifejezetten kevés tér ki részletesen ilyen jellegű eseményekre, beavatkozásokra. Az egyik legfontosabb forrás, akit itt megkell említenünk egy magyar származású túlélő, Dr. Perl Gizella, aki nőgyógyászként dolgozott Auschwitzban. A vele készült interjú anyagokkal kiegészített cikken (https://www.nytimes.com/1982/11/15/style/out-of-death-a-zest-for-life.html%20) keresztül végig vezetik az olvasókat azokon az etikai dilemmákon melyeket zsidó orvosként átkellett élnie a táborban. Ez alatt azt a kettősséget értem miszerint, az abortuszok végrehajtásával, ugyan elvette a nők gyermekeit, cserébe viszont ezzel lehetőséget adott számukra a túlélésre. Hiszen, ahogyan ő is fogalmazott:
„Auschwitzban a legnagyobb bűn az volt, ha valaki terhes volt”.
Figyelemreméltó, hogy a Gizella által mondottak is tovább erősítik azt, hogy az ilyen és ehhez hasonlóan kritikus helyzetekben is a nyelv az egyik fő eszköz, ami segítséget nyújthat a túléléshez. Hiszen elmondása szerint:
„A hangommal kezeltem a betegeket, gyönyörű történeteket meséltem nekik, azt mondtam nekik, hogy egy nap újra lesz születésnapunk, hogy egy nap újra énekelni fogunk. […] „
Összességében tehát a holokauszt során a nyelv funkcióinak, fontosságának teljeskörű megértéséhez a klasszikus elkövetői dokumentumokon túl, a különböző tapasztalatokkal rendelkező áldozatoktól, túlélőktől származó forrásokból is szükséges táplálkoznunk.